A roppanósság hangjai - azaz a harmonikus roppanó snack hangok szimfóniája

2019.06.26

Alan Hirsch, M.D. illat- és ízkutató a „rágás zenéjeként” utal arra a hangra, amely tulajdonképpen az evés szenzoros ingerének hallható kísérete. „Egy étel kapcsán ha nem az ízlelés és nem a szaglás stimulációs hatásáról beszélünk, a legtöbb ember a ropogósságot szereti és ezt a tulajdonságot, élményt részesíti előnyben” – állítja a kutató.  Az emberek szeretik a ropogós, zajos harapnivalókat. A hangos rágás, amely a belső fülünkbe vezet a levegőn és fülcsonton keresztül, segít meghatározni, hogy mit is fogyasztunk. Gondolta volna, hogy attól függően, milyen snacket fogyasztunk, a rágásának hangereje, zaja elérheti a 63 decibelt? Összehasonlításképpen: a szokásos beszélgetések hangereje kb. 60 dB körüliek; a csörgő falevelek kb. 20 dB hangerejűek.

Amikor halljuk ezt a ropogósságot, hajlamosabbak vagyunk többet enni az adott nasiból. Amikor nem, vagy egy megszokottnál lágyabb, puhább snacket rágcsálunk, akkor már kételkedve ropogtatjuk snack-ünket és még talán a bizonyosság kedvéért meglessük a szavatossági időt is.

De miért is olyan jó a rágcsálnivaló roppanó hangja?

Alapvetően nem úgy születünk, hogy szeretjük a hangos ételeket. Maga a ’zaj’ a táplálkozás szempontjából nem nyújt előnyt, vagy nem ad önmagában információt az étel tápértékéről. De nem szeretjük a „szottyadt” lágyabb állagú chips-eket még akkor sem, ha ízben ugyanazt kapjuk. Fontosnak tartjuk azt a bizonyos hiányzó hangot.

A roppanósság hangereje hatással van észlelésünkre. De hogyan?

Nagyon érdekes az a tanulmány, melyet Charles Spence, Ph.D.,  Oxford Egyetemi gasztrofizikus professzora végzett. Ízre, formára, frissességre, ropogósságra nézve teljesen egyforma snack darabokat kóstoltak a kísérletben résztvevő alanyok. A kísérlet lényege az volt, hogy egy hangszigetelt szobában egy fejhallgató segítségével és mikrofonnal megoldották, hogy a snack rágásának hangját a mikrofonból az éppen evő saját fülébe játszották le a fejhallgatón keresztül. Az evés után mindenkit megkérdeztek arról, tapasztaltak e valamilyen különbséget különböző darabok frissességében, vagy roppanóságában.

Amit ők nem tudtak, az az volt, hogy Spence a rágásuk erősségét halkabbra és hangosabbra vette a kísérlet közben. Amikor a snack darabokat evők hangosabban hallották a roppanó hangot a fülükben, arról számoltak be, hogy amit esznek, az roppanóbb, frissebb. Az alacsony hangerővel visszajátszott rágási hangok alapján úgy gondolták, hogy hosszabb ideig ültek a megfigyelésen, és lágyabbnak tűntek a snack darabok. A kettős hangok radikális különbséget eredményeztek az érzékelésben.

Érdekes eredmény a megállapítás, hogy az a tény, amit eddig is tudtunk, - miszerint szeretjük a roppanó snack-eket -, az ellenőrzött megfigyelés során pótlólagos információval bővült. Mégpedig azzal, hogy a friss, roppanó, ’crunchy’ snackekhez gondolatban szinte automatikusan társítjuk azt a tulajdonságot, hogy azok frissebbek, ízletesebbek. Tehát mindenképpen befolyásolja annak fogyasztási élményét.

Természetesen a roppanóság hangja az egyenletnek csak egy kis része. A csomagolás érzékelése, az aroma illata, amikor a tasakot először kinyitjuk, az ízek koncentrációja az ujjainkon, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, milyen módon érzékeljük kedvenc finomságainkat.

(forrás: www.mentalfloss.com)